Szabadulószoba: PaniQ Szoba – Fűrész, az igazi

A fűrészt mint filmet egyáltalán nem szeretem. Az első két rész meg jó is volt de utána már csak arról szólt hogy minél brutálisabban kínozzák meg az embereket.

Viszont a film témája szinte könyörög azért hogy egy szabaduló szobát csináljanak belőle, nagyon sok olyan hely van ahol ezt a történetet vagy legalábbis a filmek stílusát veszik alapul. Ezek közül számunkra a legkecsegtetőbb a PaniQ Szoba mélyről elég sok pozitív visszajelzést lehetett olvasni, és már 9 szobájuk van Budapesten, és már 2012 óta üzemelnek.
Így hát ketten lefoglaltunk egy szimpatikus időpontot és bele is vágtunk Pesti kis mini-kirándulásunkba. A foglalás kellően rugalmas volt, választhatunk készpénzes, szép kártyás és Erzsébet utalványos fizetési mód között, igaz azért körültekintően kell bánnunk a nem készpénzes fizetési módokkal mert nem minden szobánál fogadják el! Az online fizetés lehetőségét is hiányoltam. A foglalásnál továbbá igyekezzünk 12 órán belüli időpontot választani, mert ezeket az időpontokat csak sms-ben lehet lefoglalni ami macerásnak tűnik, de meg lehet érteni ezt a dolgot. Külön szimpatikus hogy vannak igazán késői időpontok is, így ha este támadva kedvünk szabadulni, akkor is mehetünk (igaz az élményhez nem tesz hozzá mivel zárt a szoba).

Eléggé a központban volt a szoba, így helyismeret nélkül is könnyedén odataláltuk. A PaniQ Szoba ezen pályája egy lakótömbben található, ahova be kellett csengetni, majd egy hátsó kerten át egy váróba vezettek minket. Várnunk kelett picit, míg elrendezték a terepet, addig a le lehetett ülni, mosdóra menni, és egy értékmegőrzőbe 8kulcsos szekrény amibe a kabátunk is belefér) le is lehetett cuccolni, így sokkal kényelmesebb volt a játék. Ez idő alatt rendezni kellett előre a számlát, kapunk egy rövid ismertetőt, szabályokkal. A szobához nem jár történet, ami nem is hiányzott mert nem olyan témájú a pálya ami igényelné ezt.

 

A játék kezdete előtt kaptunk egy maszkot amitől teljesen vakon voltunk, és úgy vezettek el minket kézen fogva. Míg vártam hogy a páromat elvezessék kint ácsorogtam, és a kezdeti izgalom után feltűnt hogy a maszk annyira szorosan van rajtam hogy az ajkam is hozzáér, és azon kezdtem el gondolkodni hogy vajon hány száz embert csókolgattam most végig. Ezután visszajöttek értem is és kézen fogva elvezettek engem is a helyemre és kiláncoltak. Ezután bezártak minket és kezdetét is vehette a játék.

 

Sok szabaduló szobába jártam már de talán itt voltak az eddigi legélvezetesebb feladványok  és minden szerkezet, lakat olajozottan működött, nem akadt és hátráltatott fölöslegesen semmi. A díszlet is remek, olyan mintha a filmbe csöppentem volna, semmi gagyiság, igényesen szépen ki volt  dolgozva az egész szoba. Sok olyan szerkezet van ami egyedi, nem csak kulcsokat és számkódokat keresel a játék során, hanem számos látványos és egyedi elem van. A pályán minden nem használható dolog fel volt “Don’t touch” matricával cimkézve, illetve majdnem minden szerkezethez kapsz segítséget, méghozzá úgy hogy a pályán szét van szórva pár textil puzzle darab amihez egy szám tartozik és mind a négy oldalán egy szótag található. Ezeket úgy tudod hasznosítani hogy a szerkezeteken található két szám, például 9 és 11. Na ha a 9-es és 11-es puzzle darabot összeilleszted akkor valamely két oldala egy helyes szót alkot amiből következthetsz a helyes megfejtére. Ez lényegesen megkönnyíti a játékot, talán túlságosan is. Mivel ketten voltunk így nekünk jól jött mert azért ketten lényegesen nehezebb egy szabaduló szoba mint 5 főnek, de azért 5 főnél egy ilyen mértékű segítség már ront a kihívás öröméből. Jó lenne ha esetleg lehetne sima és “hard mod” között választani, ahol van lehetőségünk nem élni ezzel a funkcióval.

Ami még kifejezetten szimpatikus hogy a honlapon megtalálható a szoba átlagideje és egy toplista ahol a legjobb 5 csapatnak ki van téve az ideje. Ez milyen egyszerű dolog és mégis mennyire feldobja az egész játékot. Igaz mi meg sem közelítjük a top 5-ös listát mivel 59! perc alatt sikerült kiszabadulnunk (saját hibánkból megcsúsztunk egy feladványon 🙂 ). A játék végén készült egy kép ami tök vicces volt és jól is sikerült, és kérésünk ellenére nem töltötték fel a facebook oldalukra ami nem egy eget rengető dolog, de azért kár érte. Az árról nem beszéltem még, ami inkább drága mint olcsó, de nem vészes, igazából ez a sztenderd Pesten: fejenként 3.000 -, két fő esetén 3.500 Forintba kerül.

 

Összességében egy nagyon igényes és jól összerakott pályát kapunk, ahol izgalmas és egyedi feladatok várnak ránk, sok olyan szerkezettel találkoztunk amivel máshol még nem találkoztunk. Egyedül ezt a túlzott segítségnyújtást nem értem, persze kell a sikerélmény de azért legyen lehetőségünk arra hogy ne éljünk a segítséggel, főleg hogy ezen felül kérhetünk Walkie talkien segítséget. Nyugodt szívvel tudom ezt is ajánlani, és ha arra járunk kipróbáljuk a többi szobát is!

Pár hasznos link:

Honlap, leírás, idők

Facebook oldal

TripAdvisor oldal

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..