Három új íz a Bombától!

     Tegnap mikor az egyik hipermarket sorai között bóklásztam megakadt a szemem azon hogy három új ízű bomba energiaitalt is kiadtak. Egyből le is emeltem egyet mind a három fajtából, főleg azért mert egy közülük nagyon felkeltette az érdeklődésemet mert annyira különleges hogy hozzá hasonlót, még sima üdítőbe se lehet nagyon találni, nem hogy energiaitalban. Ez név szerint, az Uborka-Lime (Srly??).  Elég merész húzás szerintem. A másik kettő az  nem annyira különleges, eper-menta és zéró alma, amiknek ízeire -első hallásra is- könnyen vevő lehet bárki.

Eper-Menta

     Erről sokat  nem lehet írni, azt kapja az ember amire számít, inkább eper tűnik ki, ami teljesen rendben is van, a mentás -kissé kesernyés- utóízzel egyetemben. Semmi extra, teljesen iható. Nekem kicsit azért vérszegénynek tűnt. Az  epres cappy ice fruit-hoz tudnám hasonlítani, bár nem annyira édes és gyümölcsös, meg persze ez szénsavas. 🙂

Uborka lime

     A polcról leemelve kétszer is meg kellett győződnöm arról hogy jól olvasok. Uborka-lime, kicsit bizarr és új, ugyanakkor lehet még jó ez, szeretem az uborkát, és úgy általában a zöldségeket. Na de egy energiaitalban? Szerintem nem nagyon lett ez átgondolva. Ezt kiragadva fel is tenném a költői kérdést: Ki ennek  célközönsége? Elhiszem hogy nagyapáink egy forró nyári nap a földeken dolgozva sóvárogtak egy jó, hűsítő uborkasalátáért de ők nem hiszem hogy ilyesmiket isznak. Azt is elhiszem hogy attól hogy vega valaki ne vegyük el a magasabb koffeintartalmú italok élvezetét, de nem hiszem hogy jellemző lenne ott is az energiaital fogyasztás. Azt is furcsának találtam hogy nem lehet kapni csak üveges változatban, holott manapság főleg az aludobozos változat  kelendő (az üveg csak nehezebb és macerásabb hordozni), mintha már a gyártó sem fűzött hozzá sok reményt (az üvegben tovább eláll). Na de szájtépés helyett inkább az üveget tépem fel, és nézzük is meg milyen ez az érdekes üdítő. Hát kicsit sajnálkozva halt meg az összes remény bennem az első kortynál. Borzalmas íze van, az eső gondolom az volt hogy ez vegytiszta uborkasaláta. Teljesen olyan íze van mint az uborkasalinak, ami nem is lenne baj ha nem lenne egyire erős és mesterséges az íze. A lime ízét se lehet érezni tőle. Tudom hogy a többi sem tartalmaz több természetes anyagot de egész egyszerűen ez nem finom. Nagy nehezen küszködtem le, nem hiszem hogy valaha is inni fogok ilyet. Azért kicsit örülök hogy próbáltak valami újat kreálni, még ha nem is sikerült.

Alma-zéró

     Ez tűnt a legegyszerűbbnek a három közül. Csak egyszerű kalóriamentes alma, nem is vártam túl sokat tőle, mert nagyon kevés olyan light energiaital van ami jó ízű. Általában mindig rossz az utóíze. Ezért is lepődtem meg ezen, mivel nem hogy tűrhető hanem egyenesen nagyon finom az új almás bomba. Az almás íz után semmilyen ilyesfajta édesítőt nem lehet érezni, és annak ellenére hogy nincs benne cukor eléggé édes. Ízre annyira almás hogy szabályosan egy apple ciderre emlékeztet, és plusz pont hogy ez nem tűnt annyira szénsavasnak, így inkább magának az almának az íze dominált, nem a savanykás szénsavnak. Nagyon finom.

Összességében, egy snassz semmilyen, egy új de mégis rossz, és egy egyszerű de mégis remek ízt kaptunk a bombától, melyek közül szerintem csak az almás fog fennmaradni, de örülök annak hogy próbálkoznak és ki tudunk próbálni új, merész ízeket. Háromból egy nem is olyan rossz. Hajrá, hátha legközelebb jobban sikerül.

Hozzászólások

hozzászólás

2 Replies to “Három új íz a Bombától!”

  1. Ki kell próbálnom az epres mentás ízt! Valami isteni lehet :3 A többit szerintem kihagyom. Az uborkát szeretem, de innivalóként elég undi. Az almás – zérós cucc meg nem az én ízlésemnek való. Viszont az epres mentásat ki kell próbálnom. A meggyes egyébként a kedvencem! 😀

    1. Egész jó, csak alig lehet érezni a mentát. Nekem a zéró alma jött be a legjobban 😀
      Az uborka-lime katasztrofális… 😛

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..